CASTRUM TETEL – TÉR – IDŐ – TÖRTÉNELEM
Ásatások a solti Tételhegyen, 2007
A 2005. évi terepbejárások, majd a 2006-ban folytatott háromhetes nyári feltárás után 2007-ben öthetes tervásatásra került sor. Június 5. és július 9. között három szelvényben, összesen mintegy 750 m2 felületen dolgoztunk. Az eddigi, repülőgépről fotózott légi régészeti felvételeket két ízben motoros sárkányrepülés során készített fényképsorozattal egészítettük ki (9. tabló).
A különböző szelvényekben végzett kutatómunkát külön tablókon kísérhetjük figyelemmel. Az ásatás szakmailag legfontosabb mozzanata a Templomdombot oválisan körülzáró, 20 méter széles, három és fél méter mély árok átvágása volt az első szelvényben. Bizonyítani lehetett, hogy a sánccal–árokkal védett erődítés őskori eredetű (megközelítőleg 3200–3500 éves), és a középső bronzkori vatyai kultúra vagy a késő bronzkori urnasíros kultúra idejére keltezhető. A védműveket az idők során többször megújították. A 13. század végén, 14. század elején épületek kerültek az egykori sáncok helyére (10. tabló), valamint a második szelvényben az előző évben megismert soros temetőre is, ahol mintegy száz 11–12. századra tehető sírt tártunk fel (11. tabló). A harmadik szelvényben egy gótikus templomot vizsgáltunk: a támpillérekkel erősített szentélyt, a téglasor alapozású oltárt, valamint a sekrestye maradványait tártuk föl – a középkori templom körül sűrűn elhelyezkedő temetkezésekkel együtt (12. tabló).
A munkálatok során a legmodernebb régészeti térinformatikai adatbázis létrehozására törekszünk: a GPS-szel meghatározott ásatási alappontok kitűzésétől kezdve a dokumentáció digitális feldolgozásán túl számos technikai vívmányt használunk. A geofizikai vizsgálatok nagy segítséget jelentenek a feltárás számára: ezzel a módszerrel nemcsak az ásatás közvetlen környezetéről, hanem a csak később feltárható területekről is előzetes információkat kapunk (13. tabló). A geológiai kutatások a tanúhegy kialakulásának történetét, szerkezetének meghatározását célozzák, de az emberi tevékenység nyomainak érzékelésére is alkalmas fúrásokat végeznek a geológusok a lelőhely teljes területén (14. tabló).
Munkatársainkat az ország különböző részeiről toborozzuk: legtöbben Kecskemétről, illetve Budapestről érkeznek, de Kiskunfélegyháza és Szeged is delegált egy-egy szakembert (15. tabló). Külön öröm számunkra, hogy a középiskolás korú fiatalok körében egyre népszerűbb ez az egyáltalán nem könnyű nyári munka (16. tabló). Terveink szerint 2008-ban már a solti általános iskolás diákok és a Szegedi Egyetem régészhallgatói is nagy számban vesznek majd részt az ásatásokon.
A kutatást irányító bázisintézmény a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete, a leletanyag a kecskeméti Katona József Múzeumba került. A feltárások jövője szempontjából fontos mozzanat, hogy 2007 őszén Solt Város Önkormányzata helyi védelem alá helyezte a Tételhegyet. A régészeti lelőhely biztonságáról, az avatatlan érdeklődők távoltartásáról év közben a helytörténet iránt elkötelezett lakosságra támaszkodó solti polgárőrség gondoskodik.
Solt, 2008. április 25.
Szentpéteri József
kutatásvezető
Képjegyzék
9. tabló:

Légi régészeti barangolások
1) A Templomdomb, a 2007. évi ásatások helyszíne
Holl Balázs (Magyar Nemzeti Múzeum) fotómontázsa
2) Az eljövendő ásatások helyszínének keresése
Rákóczi Gábor (Aeroart, www.aeroart.hu) felvétele
3) Az előző helyszín részlete
Jászai Balázs (Civertan Grafikai Stúdió, www.civertan.hu) felvétele
4) A Tételhegy a régészeti munkálatok idején
Jászai Balázs felvétele
5) Mint spongya a krétát… – az aratáskor eltűnnek a légi régészeti jelek
Jászai Balázs felvétele
10. tabló:

Őskori erődítés és Árpád-kori település
1) A szelvény látképe madártávlatból
Rákóczi Gábor (Aeroart, www.aeroart.hu) felvétele
2) Árpád-kori településrészlet, előtérben egy ház sütőkemencéjének maradványai
3) A sáncátvágás során előkerült bronzkori edény töredéke
4) Régészek konzultációja a középkori sánc-megújítások feltárása közben
5) A három és fél méter mély árok rétegeinek dokumentálása
2–5) Fotó: Szentpéteri József
11. tabló:

Kora Árpád-kori temető
1) A szelvény látképe madártávlatból
Rákóczi Gábor (Aeroart, www.aeroart.hu) felvétele
2) Egy szerencsés lelet: fakoporsó maradványai a középkori temetőből
3) A koporsófedél feltárása
4) Enyhítő vihar előtti összkép a júliusi kánikulában
5) Térinformatikai adatfelvétel: a sírok helyzetének rögzítése
2–5) Fotó: Szentpéteri József
12. tabló:

A gótikus templom
1) Az épület alapozóárkai és a templom körüli temető
Rákóczi Gábor (Aeroart, www.aeroart.hu) felvétele
2) A szentély közepén téglasor alapozású oltár helye
Szentpéteri József felvétele
3) Látogatók a feltáráson
Jankovich-Bésán Dénes (Kulturális Örökségvédelmi Hivatal) felvétele
4) A sekrestye által bolygatott korábbi temetkezések
Szentpéteri József felvétele
13. tabló:

Geofizikai kutatások
1) Az árokkal körülvett Templomdomb mágneses képe
2) A mágneses tér erőssége magasságként ábrázolva
3) Légifotóra vetített mágneses térképek
4) Földradar berendezés antennája üvegszálas mobilizátorral (antennaszekér)
5) Geofizikus egyetemi hallgatók műholdas navigációra (GPS) alapozott mágneses mérést végeznek
1–2) Készítette: Puszta Sándor (Fractal Bt., Budapest, www.fractal.hu)
3) Összeállította: Holl Balázs (Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest)
4) Szelényi Károly felvétele (Magyar Képek Kiadó, Budapest,www.magyarkepek.hu)
5) Szentpéteri József felvétele
14. tabló:

Geológiai kutatások
1) Egy betemetődött meder metszete a Tételhegy meredek peremű keleti szegélyén
2) A paleomeder kitöltésének szelvénye az egykori homokbányában
3) Jellemző fúráshossz a lelőhelyet keresztben tagoló íves árok szélén
4) Fúrásszelvények a Tételhegy felső rétegsoraival
5) A Templomdomb körüli őskori szárazárok szélességének meghatározása
6) A geofizikai és geológiai kutatások összefoglaló térképe
Holl Balázs térinformatikai összeállítása
1–5) Fotó: Nagy Balázs (ELTE TTK Természetföldrajz Tanszék)
15. tabló:

Munkatársaink
1) Áipli Gyuláné restaurátor és Fodor Józsefné solti önkéntes
2) Merinu Éva ásatástechnikus
3) V. Székely György régész és numizmata
4) Langó Péter és Türk Attila régészek
5) Takács Miklós és Somogyvári Ágnes régészek
6) A fölfedezés közös öröme…
7) Balról jobbra: Rosta Szabolcs, Füzi László, Cséki Andrea, Guttyánné Hajdrik Gabriella, Vida Ágnes, Mészáros Mónika
Fotó: Szentpéteri József
16. tabló:

Ifjabb munkatársaink
1) Verebes Adrienn, Nyakó Balázs, Fazekas András, Pádár András
2) Elöl Varga Gergő, háttérben Fazekas András
3) Varga Gergő
4) Balról Fazekas András, jobbról Róka Attila
5) Pádár András
6) Háttal Varga Gergő, szemből Füzi Péter
7) Székely György Tamás
8) Verebes Adrienn
Fotó: Szentpéteri József