A Castrum Tetel Projekt ismertetése

Solt – Tételhegy

(Bács-Kiskun megye)

 

Bevezetés

2005. március 22-én Budapestről a Tolna megyei Kajdacsra utaztam, amikor a néhai professzoromtól, Bóna Istvántól (1930–2001) és feleségétől, B. Horváth Jolántól kapott térképvázlat alapján a dunaföldvári hídnál átkeltem a Dunán, leereszkedtem a solti síkságra, majd fölkapaszkodtam a környezetéből messze kiemelkedő dombhátra.

Bóna István térképvázlata

A solti Tételhegy 2005. március 22-én

A helyszíni szemle után egy héttel a Honvédelmi Minisztérium térképészeti archívumában föllelt légi felvételek egy régen „eltűnt” – árkokkal, sáncokkal körbevett – világot mutattak meg, közülük is a legrégebben, 1954 júniusában készült fénykép hordozza a legtöbb információt.

A tagosítás előtti Tételhegy archív felvételen, 1954. június (Honvédelmi Minisztérium Térképészeti Kht.)

A kutatás előzményei és koncepciója

Tételhegy (Tételhalom) Solt határának keleti részén a dunaföldvári és bölcskei rév közelében, a kecskeméti és kiskőrösi műút között, a Duna medrétől légvonalban mintegy hét kilométerre fekszik. Természeti képződmény, ún. tanúhegy, melyet a folyó mederváltásai során sem hordott el. A Duna egykori árteréből a legmagasabb pontján 17 méter magasan kiemelkedő halom 1150 m-szer 800 m-es, azaz mintegy 100 hektár alapterületű. A régész–történész–geológus–geográfus kollégák társaságában szervezett terepszemlék, a korábban készült légifelvételek, illetve térképes ábrázolások tanúsága szerint az őskortól egészen a középkorig lakott helyen minden korszak figyelemre méltó emlékanyagot hagyott ránk.

Az érett gabonával fedett Tételhegy, Otto Braasch felvétele, 1997. június 23. (Pécsi Egyetem Légirégészeti Téka)

A Kárpát-medence középső bronzkorának egyik meghatározó eleme, a vatyai kultúra néven jellemzett lakosság (kb. Kr.e. 1700–1350) ismereteink szerint egy- és kéthelyiséges, felmenő falú, agyagpadlójú házakban lakott. Az épületen belül és azon kívül egyaránt kemencéket, tűzhelyeket használtak; méhkas alakú vermekben tárolták a kicsépelt gabonát. A köznép telepét földsáncok választották el az arisztokrácia lakta erődített vártól. Több száz urnasíros temetőjük hosszú, békés időszakról tanúskodik. Nagy mennyiségben került elő a dombon erre a korszakra jellemző kerámia, mely a lakóhelyüket pontosan megmutatja a halom délnyugati részén, míg az erődített telep helye az északnyugati lapos dombhátra lokalizálható.

A római kor végére keltezhetők azok a késő antik motívumos (kantharos-, szőlőlevél-, illetve szőlőfürtdíszes) sztélé töredékek, melyek jelenleg a solti Vécsey-kastély udvarán találhatók. A helytörténeti hagyomány szerint az 1880-as években, a gróf Teleki Gyula által kezdeményezett ásatások során a Tételhegy mellett „római cserépedényeket, pénzeket, kakascsontokat” tartalmazó sírok feltárásakor „szarkofágdarabok is előkerültek” – ezeket az adatokat azonban ellenőrizni szükséges.

Római kőemlék a solti Vécsey-kastély udvarán

A népvándorlás korára utal, hogy az 52-es út mentén, a Tételhegytől északra kb. 450 m távolságra három avar kori sír került elő 1951-ben jellegzetes, 7. század közepére keltezhető leletanyaggal (közte egy bepecsételt díszű szürke agyagkorsó). A tételhegyi tervásatást megelőzően talált szórvány leletek között van egy meglehetősen kopott bizánci réz érem, Heraclius és Heraclius Constantinus 613–614-ra keltezhető, Constantinopolisban vert follisa, mely sejtetni engedi, mennyire ígéretesnek tűnik a lelőhely.

Bepecsételt díszű szürke agyagkorsó az avar korszakból, 7. század közepe (Balogh Csilla nyomán)

Éppen száz esztendeje, 1907-ben Csete István helyi gazda szántás közben egy rangos női temetkezést bolygatott meg a Tételhegyen. A magyar honfoglalás korából származó, a 10. század első kétharmadára keltezhető leletegyüttest (egy aranyozott ezüst hajfonatkorongot, egy ezüst lemezkarperecet és két szív alakú lemezes csüngőt) gróf Benyovszky Sándornak adta át, aki azokat 1907. június 29-én a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.

 

A solt–tételhegyi aranyozott ezüst korong, 10. század második harmada
Hapák József felvétele

Korábbi leletgyűjtésekből a Katona József Múzeumban Solt–Tételalja (Tételhegy) lelőhelyről többek között III. Béla király (1172–1196) rézpénze is található. Az előlap felirata: REX BELA – REX ScS (Rex Bela – rex sanctus: Béla király – szent király), a hátlap felirata: SANCTA – MARIA. Szintén innen származik egy 15. század közepére keltezhető, Köln város címerével díszített ólombárca, mellyel egykor a nagyobb tételben szállított szöveteket pecsételték le, azaz hitelesítettek az áru származási helyét. De vajon milyen történeti források kapcsolhatók a Tételhegyhez?

Titlws Idrisinél, castrum Tetel Anonymusnál

Idrisi (Abu Abdallah Muhammad al-Idrisi) arab geográfus 1154-ben Szicíliában készített világtérképének másolata, valamint a hozzá fűzött leíró magyarázat (A horizontok bebarangolása után vágyó mulatságának könyve) több kéziratban is fennmaradt. Magyarország egykorú leírását és térképét valószínűleg a hazánkban járt kereskedőktől szerzett információk alapján készítette. A térképlapok egyike a Duna menti Budavár és Bács városa között fele távolságban egy Titlws nevű települést ábrázol, amelyet gazdag kereskedővárosként jellemez: „B.d.wār.h (=Budavára) városától T.y.t.l.w.s (=Titel) városáig a folyó mentén, keleti irányban hetvenöt mérföld a távolság. T.y.t.l.w.s városától B.k.s.y.n (=Bansin, Bács) városáig ugyancsak hetvenöt mérföld. T.y.t.l.w.s városa a folyó északi partján van. Sok lakója és jószágja van, lakói nagyon tehetősek, bőségben és gazdagságban élnek.”

Titlus (Titel) ábrázolása Idrisi 1154-es térképén

Az Idrisi leírásában felsorolt magyarországi vonatkozású helynevek arabról latinra való átírásának és lokalizálásának számos problémája miatt a szakirodalom eddig a Titlus = (bácskai) Titel azonosítás mellett foglalt állást. Ennek ellenére fölvetem a „Titel=Tétel” (Tételhegy) lehetőséget: a Buda és Titel közötti közlekedési irányra vonatkozó folyó mentén meghatározás azért fontos számunkra, mert a szöveg egy korábbi helyén Budával kapcsolatban a Dunáról volt szó. Ugyanezt erősíti a térképen a köztük levő folyó Duna felirata is. A leírás és a térkép szerint a Buda–Titlus távolság ugyanakkora, mint a Titlustól a folyó mentén Bács felé mért távolság, ezzel földrajzilag is meghatározza a három település egymáshoz való viszonyát, amiből az következik, hogy ez a helynév nem a bácskai Titelre vonatkozhat.

Az Anonymus 1200 körül írott Gesta Hungarorumában szereplő castrum Tetel nevű erődítményt középkor-kutatásunk eddig szintén a bácskai Titel településhez kötötte. A Névtelennél négy ízben említett Titel helynév alakja nem egységes: a 19. fejezetben: Salano duci Tytulensy; a 38. fejezetben: in illo loco, qui dicitur Tetel; a 39. fejezetben: Dux autem Salanus … egressus de Tetel; a 41. fejezetben: ad Titulum. A honfoglaló magyar fejedelem, Árpád vezér legjelentősebb ellenfelének, a Duna–Tisza-közén uralkodó Salanus bolgár duxnak volt ez a székhelye. Árpád a titeli fejedelmet saját Tisza menti erődítménye, Alpár (castrum Opar/Olpar) mellett győzte le. A Bolgárfejérvár/Nándorfehérvár közelében levő Szalánkemén etimológiailag szintén kapcsolatba hozható Salán fejedelem nevével. A már jól ismert történetet, Zalán futása című eposzának cselekményét – Bod Péter nyomán –Anonymustól vette át Vörösmarty Mihály. Feltevésem szerint azonban ez a castrum Tetel eredetileg a solti Tétel(hegy)hez lenne köthető, s ez a hipotézis több régen vitatott problémakör újragondolására késztethet bennünket.

Maga Solt település neve puszta személynévből keletkezett magyar névadással, az alapjául szolgáló személynév Zsolt és Zoltán, valamint a szultán köznévvel hozható kapcsolatba. Solt először akkor jelenik meg az írott forrásokban, amikor egy, a 14. században hamisított 1145-ös (a Tolna megyei Madocsa és tartozékai) határleírásában a Soltról Patajra (a mai Dunapatajra) vezető utat említik. A középkorban Fejér megyéhez tartozik mezővárosként, 1325-től mint Fejér megye Dunán inneni széke szerepel (Solt-szék). 1333-ban Drugeth János nádor, fehérvári ispán (solti széki) alispánja a szolgabírákkal Solton bíráskodik és ad ki oklevelet. A kalocsai érseknek is jelentékeny birtoka és praediális nemesei voltak Solton. Pray György alapján feltehetőleg itt volt a kalocsai főesperesség székhelye. Solt 1559-ig a kalocsai érsekséghez tartozott, ekkor I. Ferdinánd a váci egyházmegyének adományozta a kalocsai érsekség itteni birtokait. 1778-ban a település már Vácra fizeti a tizedet.

Értelmezési lehetőségek

Bóna István feltételezése szerint a Tételhegy késő avar kori uralmi központ lehetett (Regia Avarorom Hring). A helyszíni szemlék során gyűjtött információk alapján egyelőre e nézetet sem megerősíteni, sem pedig cáfolni nem lehet. Pontosan ezt a véleményt fogalmazta meg Trogmayer Ottó régészprofesszor a tételhegyi terepszemlék kezdetével egyidőben, 2005-ben megjelent Múltbalátó című könyvében, ahol az avar kagán szállását a mai Dunatetétlen környékére lokalizálta: „A község határában, az országúttól keletre hatalmas, ezen a területen egyedülálló, elhúzódó kiemelkedés vonzza a tekintetünket.”

A 9. századi Kárpát-medence (Bóna István és Szentpéteri József nyomán)

A terület régészeti feltárása számos olyan történeti probléma megoldásához szolgálhat új adatokkal, melyek a tudományos igényű történetírás kezdetei óta foglalkoztatják a korai magyar történelem kutatóit, ám mindeddig nem sikerült kielégítő választ találni rájuk. Ezek – csak a legfontosabbakat említve közülük – az Árpádok korai (895 és 970 közötti) uralmi központjának meghatározása, a kalocsai érsekség, illetve Fejér megye ún. Solt székének kialakulása. Írott forrásokban szegény korszakról lévén szó, bármely részeredmény nagyot lendíthet az említett kérdések kutatásán.

Solt környéke Lázár térképén, 1528

A solti Tételhalom Ruttkay Mihály Kalocsai Sárköz térképén,1763

A solt–tételhegyi régészeti feltárások első eredményei

A tételhegyi lelőhely a 2007. évi ásatások idején, Rákóczi Gábor légi felvétele alapján készítette Holl Balázs

A kutatások bázisintézménye a kecskeméti Katona József Múzeum (a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete); a témavezető munkatársai Somogyvári Ágnes, V. Székely György és Takács Miklós régészek. A rendszeresen ismétlődő terepszemléken kívül az eddigi tervásatások „nagyságára” legyen elég azzal utalni, hogy 2005 őszén csupán háromnapos leletmentést folytattunk, 2006-ban háromhetes volt a feltárás, 2007-ben már öthetes ásatásra nyílt lehetőség. Ekkor három szelvényben, mintegy 750 négyzetméter felületen feltártunk egy 11–12. századi soros temető száz sírját, egy gótikus templom támpillérekkel erősített szentélyét (azaz a templomnak a török hódítás után kőbányaként használt helyét lokalizálhattuk), a téglasor alapozású oltárt és a sekrestye maradványait – a középkori templom körül sűrűn elhelyezkedő temetkezésekkel együtt. Említésre méltó egy 14–15. századból származó keresztelőmedence és a falfestménytöredékekből rekonstruálható felszentelő kereszt ábrázolása.

Kora Árpád-kori temető feltárása

 

Gótikus templom és keresztelőmedence maradványai, 14–15. század

Az ásatás szakmailag egyik legfontosabb mozzanata a Tételhegy északnyugati végén levő kb. kéthektáros domb körárkának az átvágása volt, amivel bizonyítani lehetett, hogy az itt elhelyezkedő sánccal–árokkal körülvett erődítés őskori eredetű, s legalább a késő bronzkorra keltezhető (urnasíros kultúra). Az idők során elpusztult védműveket az Árpád-kor során többször megújították, míg a 13. század végén – 14. század elején egy település házai kerültek az addigra „elkopott” sáncok tetejére.

Őskori erődítmény és középkori településnyomok

A feltárások során a legmodernebb régészeti térinformatikai adatbázis kiépítésére törekszünk, amelyre a közreműködő számítástechnikus–geodéta szakemberek jelentenek garanciát (vezetőjük Holl Balázs, Magyar Nemzeti Múzeum): a GPS-szel meghatározott ásatási alappontok kitűzésétől kezdve a rajzok–fényképek digitális feldolgozásán túl számos technikai vívmányt használunk a későbbi komplex feldolgozás megkönnyítése érdekében. Ezekre néhány példát említünk az alábbiakban, és bemutatjuk a geofizikai (mágneses) felmérések eredményeinek térinformatikai rendszerbe illesztésének mozzanatait.

A természettudományi kutatások megállapításai

A Puszta Sándor (FRACTAL Bt.) vezette felszíni mágneses kutatások során nagy felbontású mágneses kutatást alkalmaztunk. A módszer alapja az, hogy a megbolygatott talajban levő csekély mennyiségű vas mágneses jellemzője a bolygatás hatására csekély mértékben megváltozik. Ez a változás a bolygatott anyag mennyiségével is arányos, és e mágneses anomáliákat érzékeny műszerekkel kimutathatjuk. A mért pontok helyét, EOV-koordinátáját műholdas pozícionálóval (GPS) állapítjuk meg. A bázisműszer egy rögzített helyen a mágneses tér időbeliségét fél másodperces időközönként méri, mialatt egy mozgó műszer megfelelő sűrűséggel bejárja a kutatási területet. Adatainkat további felhasználás előtt EOV-koordinátarendszerbe transzformáljuk, számítógépen – speciálisan e célra fejlesztett szoftverekkel – dolgozzuk föl, majd térképszerűen ábrázoljuk. A mágneses indukcióértékekhez színeket rendelünk: például egy-egy széles árok mágneses hatása térképünkön piros sávként és két oldalán vele párhuzamos kék szalagként jelentkezik.

A geofizikai mérések (színes szelvények) és geológiai kutatások (piros pontok) összefoglaló ábrázolása

A tételhegyi természetföldrajzi vizsgálatok Nagy Balázs (ELTE Természetföldrajzi Tanszék) vezetésével folynak. Munkájuk során többek között vizsgálták a légi felvételeken kirajzolódó, a dombtetőn ívesen keresztülfutó árok és környezete tulajdonságait. Módszerük a következő: mivel az egykori árkot a mai teljesen elegyengetett felszínen semmilyen domborzati forma nem jelzi, irányát csakis a megfelelő légifotó-mozaik nagy pontosságú GPS-be illesztésével lehet követni. Bejárták a tetőszinten futó eltemetett árok nyomvonalát, és alkalmas keresztszelvényhelyeket kerestek (mivel ezt az árkot nem jelzik az elmúlt évtizedek vizsgálatai során készült földtani szelvények). A bemért árok középső részén földtani-geomorfológiai szelvényt készítettek sekélyfúrás-sorozattal, melynek eszköze kézi kanalas fúró. A fúrásmélység 2–4 méter, a szelvényezés fúrásgyakorisága 2–8 méter a kirajzolódó rétegsorok jelezte felszín alatti paleodomborzat függvényében, a vizsgált szelvényhossz pedig 40 méter. Ezen kívül referencia-fúrásokat készítettek az árkot keresztülszelő fúrássorozat nyomvonalán és az árkon túli tetőhelyzetben.

A fúrások során a korábban már megismert kőzetlisztes, agyagos üledékek kerültek a felszínre, az eltemetett szintek humusz-felhalmozódása, kevert üledékei alapján azonban kirajzolódott az árok. A fúrássorozat a délkelet felé enyhén lejtő térszínen egy kb. 20 méter széles eltemetődött árkot keresztezett, melynek keresztmetszete erősen aszimmetrikus, délkelet felé szinte belesimul a környezetbe, míg az északnyugati oldala meredek, 2 méter magas falként rajzolódik ki.

A Tételhegyen keresztülívelő árok metszete

Sümegi Pál (Szegedi Tudományegyetem Földtani és Őslénytani Tanszék) vezeti a Tételhegy körüli környezettörténeti kutatásokat. A legjelentősebb probléma, amivel szembesülniük kellett, hogy magán a dombon nem található olyan üledékgyűjtő rendszer, amelynek feltárásával és elemzésével lehetőség nyílt volna a vegetáció- és talajtörténet vizsgálatára. Így a Tételhegyet övező alluviális síkon kellett keresni egy olyan elhagyott és feltöltődött folyómedret, amelyben felhalmozódhattak és az üledékrétegekbe zárva megmaradhattak azok az ősmaradványok (növényi szövet, szár, levél, termés, virágporszemcsék, kagyló- és csigahéjak), melyek elemzése nyomán az egykori környezet változásait és állapotát rekonstruálni lehet. Végül is a Tételhegytől délkeletre, mintegy másfél kilométeres távolságban találtak egy alkalmas helyszínt, és az ottani morotvában kialakult vegetáció fejlődését a makrofosszília leletek radiokarbon és a pollenanalitikai vizsgálata alapján a következőképpen rekonstruálták.

A környezettörténeti kutatások helyszínének kiválasztása

A pollenösszetétel alapján az üledékgyűjtő medence környezetében már a bronzkor végén, vaskor kezdetén (a Kr. előtti II. és I. évezred határától) folyamatos emberi hatás, vegetációs bolygatás észlelhető legelőterületek és kisebb mértékben szántóföldek formájában. A morotvatóban megfigyelhető pollen-ülepedési ráta és a radiokarbon adatok alapján a Kr. előtti első századtól kezdődően a kemény- és puhafás ligeterdő jellegzetes elemeinek – mint a nyír- (Betula) és fűzfélék (Salix), tölgyek (Quercus), gyertyán (Carpinus) – pollenaránya erőteljesen lecsökkent. Ugyanakkor a vízfelületen lebegve szállítódni képes légzsákos pollenek (fenyőfák) aránya ugrásszerűen megemelkedett, az üledék szerves anyag és agyag tartalmával együtt. Ezek azt jelzik, hogy a ligeterdőben erőteljes emberi hatás alakult ki, amely az erdő összetételét alapvetően megváltoztatta. Az erdőirtást követő talajpusztulást a tó üledékrétegeinek átalakulása is egyértelműen mutatja. Ettől a szinttől kezdődően a ligeterdei környezetben – valószínűleg a Duna mindkét partján – megszűnt a természetközeli állapot, és alapvetően emberi hatásokkal jellemezhető facsoportokra szakadt vegetáció alakult ki. Ilyen, a teljes növényzeti összetételt befolyásoló erdőirtások általában jelentős építkezések során, erődítmények, utak, kikötők létesítésekor alakulnak ki. Feltételezhető, hogy a Római Birodalom Duna menti építkezéseivel, a határt biztosító limes erődítményrendszerével kapcsolatos a ligeterdei állapot átalakítása.

Hogyan tovább Castrum Tetel-projekt?

A Magyar Tudományos Akadémia Philos, Törvény és Történettudományi Osztálya által országosra tervezett, de végül csak Pest–Solt megyében megvalósult település-statisztikai felvétel során többek között a következőket jelentette ifj. Soós József, Solt város bírája 1860. augusztus 5-én: „A városhoz nem messze fekvő Tétel hegyén több épületek, különösen egy kápolna forma rom hely látható…” – minden bizonnyal az általunk is megtalált, a felmérés idején még megfigyelhető középkori templom maradványa.

A „Tétel halom” a III. katonai felmérés térképszelvényén, 1869–1887

A munkálatok megkezdése óta eltelt három év során a helybeliek többször is megkerestek bennünket az először mesébe illőnek vélt, de később egyre inkább bizonyságnak tűnő „barlangokról” szóló állításaikkal. S lám, a másfél száz évvel ezelőtti akadémiai felmérés is alátámasztani látszik ezt az elképzelést: „Ezen hegyet e század elején áskálták némely pénzre vágyó emberek, kik most is élő egyének előadása szerint egy föld alatti járást találtak, melynek alja erős kövekkel volt kirakva, de azokat e munkával foglalkozók kiszedvén, a járás beomlott, most csak a helye látszik, hogy micsoda épületek lehettek ott, a jelen korszakban erről senkinek nincs tudomása.” Nos, ezeknek az objektumoknak az ismételt felfedezése remélhetőleg már nem sokáig várat magára.

Kora Árpád-kori temető feltárása, 2007

Légi régészeti jelek az aratás előtti Tételhegyen

Mindezidáig elrejtette titkát ez a százhektáros tanúhegy. Szerencsére egyre több régészeti lelet kerül elő a Tételhegy felszínéről és mélyéből, és egyre több írásos történeti forrást lehet e lelőhelyhez kapcsolni. Ezekre alapozzuk távlati elképzeléseinket, melyek szerint a Kiskunsági Nemzeti Park részeként természetvédelmi parkot, s majd a későbbiekben a feltárások eredményeit bemutató történelmi emlékhelyet szeretnénk létrehozni. Addig is a virtuális térben – modern korunkban szinte már mindenki számára hozzáférhető helyen –, a világhálón tesszük közkinccsé elsődleges eredményeinket.

Dr. Szentpéteri József
projektvezető
MTA Történettudományi Intézet

Budapest, 2008. június