Egy elfeledett város a Kárpát-medence közepén
(História XXX (2008) 4–5. 62–64.)

A solti Tételhegy az Alföld kiemelkedő jelentőségű természetföldrajzi kincse. Egykor mocsarak vették körül ezt a közlekedési és stratégiai-védelmi szempontból kitűnő elhelyezkedésű területet.

A felszínen gyűjtött szórvány leletek, a katonai, majd légi régészeti céllal készült fényképfelvétel-sorozatok a régészeti ásatások során napvilágra került, védművekkel övezett települési és temetkezési jelenségek arra utalnak, hogy több történelmi korszak hatalmi központjaként szolgálhatott.

A Duna egykori árteréből a legmagasabb pontján 17 méter magasan kiemelkedő hatalmas (mintegy 100 hektár alapterületű) földhát uralja az egész környéket. A rézkortól egészen a késő középkorig lakott Tételhegy a szó szoros és átvitt értelmében kincsesbánya: az egymást követő történeti korszakok mindegyike figyelemre méltó emlékanyagot hagyott az utókorra.

A Tételhegy a kutatások kezdetén légi felvételen.
Civertan Bt. (www.ciwertan.hu)

Népek kavalkádja

A Bács-Kiskun megyei Tételhegyen az emberi megtelepedésre utaló legkorábbi észlelt nyomok bronzkoriak, bár az irodalmi adatok szerint már a rézkori péceli–bádeni kultúrára (Kr. e. IV. évezred vége) utaló cserepek is előkerültek a környéken.

Az őskori Kárpát-medence középső bronzkorának egyik meghatározó eleme, a vatyai kultúra néven jellemzett lakosság (kb. Kr. e. 1700–1350). Ismereteink szerint egy- és kéthelyiséges, felmenő falú és agyagpadlójú házakban laktak. Az épületen belül és azon kívül egyaránt kemencéket, tűzhelyeket használtak; méhkas alakú vermekben tárolták a kicsépelt gabonát. A köznép telepét földsáncok választották el az arisztokrácia lakta erődített vártól. Több száz urnasíros temetőjük hosszú, békés időszakról tanúskodik. Nagy mennyiségben került elő a dombon erre a korszakra jellemző kerámia, míg az erődített vár helye az északnyugati plató lehetett.

A római kor végére (4–5. század) keltezhetők azok a késő antik motívumos (kantharos-, szőlőlevél-, illetve szőlőfürtdíszes) sztélé töredékek, melyek jelenleg a solti Vécsey-kastély udvarán találhatók.  A helytörténeti hagyományok szerint az 1880-as években, a gróf Teleki Gyula által kezdeményezett ásatások során a Tételhegy mellett „római cserépedényeket, pénzeket, kakascsontokat” tartalmazó sírok feltárásakor „szarkofágdarabok is előkerültek”.

A népvándorlás korára utal, hogy az 52-es út mentén, a Tételhegytől északra kb. 450 m távolságra három avar kori sír került elő 1951-ben jellegzetes, 7. század közepére keltezhető leletanyaggal (köztük egy bepecsételt díszű szürke agyagkorsó). Bóna István régész-akadémikus (1930–2001) és Trogmayer Ottó professzor feltételezése szerint a Tételhegy késő avar kori uralmi központ lehetett.

Csete István helyi gazda 1907-ben a Tételhegyen egy rangos női temetkezést bolygatott meg szántás közben. A magyar honfoglalás korából származó, a 10. század első kétharmadára keltezhető leletegyüttest (egy aranyozott ezüst hajfonatkorongot, egy ezüst lemezkarperecet és két szív alakú lemezes csüngőt) gróf Benyovszky Sándornak adta át, aki azokat 1907. június 29-én a Magyar Nemzeti Múzeumnak ajándékozta. Takács Miklós feltevése szerint a Tételhegyen a magyar honfoglalás utáni évszázadban igazgatási vagy esetleg korai egyházi központ létesülhetett. Emellett szól közvetett módon az, hogy Solton volt az Árpád-korban Fejér megye Duna–Tisza-közi székhelye.

A 2005–2007 közötti ásatások

A terület 2005-ben megkezdett régészeti feltárása számos olyan történeti probléma megoldásához szolgálhat új adatokkal, melyek a tudományos igényű magyar történetírás kezdetei óta foglalkoztatják a korai magyar történelem kutatóit. Ezek: az Árpádok korai (895 és 970 közötti) uralmi központjának meghatározása, a kalocsai érsekség, illetve Fejér megye ún. Solt székének kialakulása.

A 2005–2007 között folyó ásatások során mintegy 750 négyzetméter felületen feltárták egy 11–12. századi soros temető mintegy száz sírját, egy gótikus templom támpillérekkel erősített szentélyét, a téglasor alapozású oltárt, egy későbbi sekrestye maradványait – a középkori templom körül sűrűn elhelyezkedő temetkezésekkel együtt. Említésre méltó egy 14–15. századból származó keresztelőmedence és a freskótöredékekből rekonstruálható felszentelő kereszt ábrázolása.

A 2007. évi feltárás légi felvételen.
Rákóczi Gábor felvétele nyomán készítette Holl Balázs

Az ásatás szakmailag egyik legfontosabb mozzanata a Tételhegy északnyugati végén levő kéthektáros dombot övező árok átvágása volt, amivel bizonyítani lehetett, hogy az itt elhelyezkedő sánccal–árokkal körülvett erődítés őskori eredetű, és a késő bronzkorra keltezhető (urnamezős kultúra). Az idők során elpusztult védműveket az Árpád-korban többször megújították, míg a 13. század végén – 14. század elején egy település házai kerültek az addigra „elkopott” sáncok tetejére.

Természettudomány és régészet

A munka során használt nagy felbontású mágneses kutatási módszer alapja az, hogy a megbolygatott talajban lévő csekély mennyiségű vas mágneses jellemzője (szuszceptibilitása) a bolygatás hatására csekély mértékben megváltozik. Ez a változás a bolygatott anyag mennyiségével is arányos, és érzékeny műszerekkel kimutatható. A mért pontok helye műholdas pozícionálóval (GPS) állapítható meg. A bázisműszer egy rögzített helyen a mágneses tér időbeliségét fél másodperces időközönként méri, mialatt egy mozgó műszer megfelelő sűrűséggel bejárja a kutatási területet. Ennek magnetométer érzékelőjét (szondáját) 30 cm-rel a talaj felett mozgatják. Az egymástól 1 méterre futó vonalak mentén átlagosan 45 cm-enként lévő pontokban mérhető a mágneses tér. Az adatokat a kutatók számítógépen – speciálisan e célra fejlesztett szoftverekkel – dolgozzák föl, majd térképszerűen ábrázoljuk.

A tételhegyi természetföldrajzi vizsgálatok során elemezték a légi felvételeken kirajzolódó, a dombtetőn ívesen keresztülfutó árok és környezete tulajdonságait. Mivel az egykori árkot a mai teljesen elegyengetett felszínen semmilyen domborzati forma nem jelzi, irányát csakis a megfelelő légifotó-mozaik nagy pontosságú GPS-be illesztésével lehet követni. A vizsgálatok során bejárták a tetőszinten futó eltemetett árok nyomvonalát, és alkalmas keresztszelvényhelyeket kerestek. A bemért árok középső részén földtani-geomorfológiai szelvényt készítettek sekélyfúrás-sorozattal. A fúrásmélység 2–4 méter, a szelvényezés fúrásgyakorisága 2–8 m, a vizsgált szelvényhossz pedig 40 m.

A fúrások során az eltemetett szintek humusz-felhalmozódása, kevert üledékei alapján kirajzolódott az árok. A fúrássorozat a délkelet felé enyhén lejtő térszínen egy kb. 20 m széles eltemetődött árkot keresztezett, melynek keresztmetszete erősen aszimmetrikus, délkelet felé szinte belesimul a környezetbe, míg északnyugati oldala meredek, 2 m magas falként rajzolódik ki.

Az árok mind déli, mind északi peremén rétegzavart üledék található, ám az északi peremen ez sokkal hangsúlyosabb, fordított sorrendben, jelentős áthalmozással. Az árok mentén valószínűleg sáncok is álltak, de az árokásás, sáncépítés az északi oldalon nagyobb (akár 2 m-es) mélységig is érintette az árokszegélyt, illetve valamilyen más létesítmény maradványai is keveredhettek az árokszegély anyagával. Az aszimmetrikus árokból kikerült föld túlnyomó része az északi szegélyre került, az árok fennállása során mintegy mesterséges tereplépcsőként működhetett.

Az Árpád-kori temető.
Szentpéteri József felvétele

Vegetáció és talajtörténet

Magán a dombon nem található olyan üledékgyűjtő rendszer, amelynek feltárásával és elemzésével lehetőség nyílt volna a vegetáció- és talajtörténeti elemzésre. Így a Tételhegyet övező alluviális síkon kellett keresni egy olyan elhagyott és feltöltődött folyómedret, amelyben felhalmozódhattak és az üledékrétegekbe zárva megmaradhattak azok az ősmaradványok (növényi szövet, szár, levél, termés, virágporszemcsék, kagyló- és csigahéjak), melyek elemzése nyomán az egykori környezet változásait és állapotát rekonstruálni lehet.

A pollenösszetétel alapján az üledékgyűjtő medence környezetében már a Kr. előtti II. és I. évezred határán folyamatos emberi hatás, vegetációs bolygatás észlelhető legelőterületek és kisebb mértékben szántóföldek formájában. A Kr. előtti 1. századtól kezdődően a kemény- és puhafás ligeterdő jellegzetes elemeinek – mint a nyír- (Betula) és fűzfélék (Salix), tölgyek (Quercus), gyertyán (Carpinus) – pollenaránya erőteljesen lecsökkent. Ugyanakkor a vízfelületen lebegve szállítódni képes légzsákos pollenek (fenyőfák) aránya ugrásszerűen megemelkedett, az üledék szerves anyag- és agyagtartalmával együtt. Ezek azt jelzik, hogy a ligeterdőben erőteljes emberi hatás alakult ki, amely alapvetően megváltoztatta az erdő összetételét. Az erdőirtást követő talajpusztulást a vizsgált morotva tó üledékrétegeinek átalakulása is egyértelműen mutatja. Ettől a szinttől kezdődően a ligeterdei környezetben – valószínűleg a Duna mindkét partján – megszűnt a természetközeli állapot, és alapvetően emberi hatásokkal jellemezhető facsoportokra szakadt vegetáció alakult ki. Ilyen, a teljes növényzeti összetételt befolyásoló erdőirtások általában jelentős építkezések során, erődítmények, utak, kikötők létesítésekor alakulnak ki. Feltételezhető, hogy a Római Birodalom Duna menti építkezéseivel, a határt biztosító limes erődítményrendszerével kapcsolatos a természetközeli, ligeterdei állapot átalakítása.

115 cm mélységtől fölfelé (ez időrendben megfelel a késő római császárkor végétől kezdődő időszaknak) a szervesanyag-tartalom növekedését tapasztaljuk, ami a nádasok fokozatos térnyerésére utal a nyílt vízfelületek rovására; s terjed a zsombéksás is a területen. Ezt 70 cm-nél (Kr. utáni 6. század vége, 7. század kezdete) egy olyan eróziós esemény szakítja meg, amikor jelentős mennyiségű talaj került a mederbe. 60 cm-től (Kr. utáni 7. század) a vízszint fokozatos csökkenését lehet tapasztalni. Először a magassás rétek (7–8. század), majd kiszáradó láprétek (8–14. század), alakulnak ki, amin a hamvas fűz vagy más néven rekettyefűz (Salix cinerea) bozótjai terjedtek el (14–16. század). A kiszáradó láprétek terjedésével párhuzamosan megjelenik a pernye is az üledékben, ami szintén emberi tevékenységre utal.

>
Temetkezési maradványok a középkori templom körül.
Szentpéteri József felvétele

 
Tételhegy, 1860–2008

A Magyar Tudományos Akadémia Philos, Törvény és Történettudományi Osztálya által országosra tervezett, de végül csak Pest–Solt megyében megvalósult település-statisztikai felvétel során többek között a következőket jelentette ifj. Soós József, Solt város bírája 1860. augusztus 5-én: „A városhoz nem messze fekvő Tétel hegyén több épületek, különösen egy kápolna forma rom hely látható…” – ez minden bizonnyal a régészeti kutatás során is megtalált, a felmérés idején még megfigyelhető középkori templom maradványa.

A helybeliek többször is megkeresték az itt dolgozó kutatókat az először mesébe illőnek vélt, de később egyre inkább bizonyságnak tűnő „barlangokról” szóló állításaikkal. S lám, a másfél száz évvel ezelőtti akadémiai felmérés is alátámasztani látszik ezt az elképzelést: „Ezen hegyet e század elején áskálták némely pénzre vágyó emberek, kik most is élő egyének előadása szerint egy föld alatti járást találtak, melynek alja erős kövekkel volt kirakva, de azokat e munkával foglalkozók kiszedvén, a járás beomlott, most csak a helye látszik, hogy micsoda épületek lehettek ott, a jelen korszakban erről senkinek nincs tudomása.” Nos, ezeknek az objektumoknak az ismételt felfedezése remélhetőleg már nem sokáig várat magára.

Mind ez ideig elrejtette titkát ez a százhektáros domb, szerencsére egyre több adat kerül elő a raktárak, adattárak, levéltárak polcairól, illetve a Tételhegy felszínéről és mélyéből. Ezek alapozzák meg azokat a távlati elképzeléseket, melyek szerint nem is oly soká a Kiskunsági Nemzeti Park részeként természetvédelmi parkot, s a későbbiekben a feltárások eredményeit bemutató történelmi emlékhelyet alakítanának itt ki. Addig is a virtuális térben, a világhálón teszik közkinccsé  (www.castrumtetel.hu) a kutatások elsődleges eredményeit.

A program bázisintézménye a kecskeméti Katona József Múzeum (a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Múzeumi Szervezete); témavezető munkatársai Somogyvári Ágnes, V. Székely György és Takács Miklós régészek. A felszíni mágneses kutatásokat Puszta Sándor (Fractál Bt.), a természetföldrajzi vizsgálatokat Nagy Balázs (Eötvös Loránd Tudományegyetem) végezte. A környezettörténeti kutatások eredményeit Sümegi Pál (Szegedi Egyetem) foglalta össze.

Hasznos együttműködés alakult ki a kutatás során a tételhegyi és solti lakossággal. Nem lehet eléggé értékelni azt a segítséget, hogy a helyi polgárőrség milyen gonddal vigyázza a hegyet a hívatlan kincskeresők elriasztásáért. A történelmünk és a helytörténet iránt annyira fogékony városiak és környékbeliek apraja-nagyja részt vesz az évente kétszer (márciusban a Solti Tavaszi Napok, novemberben pedig a Magyar Tudomány Ünnepe rendezvénysorozat keretében) szervezett kiállításokon, előadásokon, amelyeken a kutatócsoport tagjai tájékoztatják a megjelenteket.

Szentpéteri József

A téma iránt érdeklődők számára a következő köteteket ajánljuk:
- Nagy Béla: Solt nagyközség monográfiája. Solt, 1990.;
- Trogmayer Ottó: Múltbalátó. Régészetünk nagy pillanatai. Helikon Kiadó, Budapest, 2005.